A tavaszi megújulás jegyében úgy döntöttem (idén böjt helyett) végre elkezdem a rettegett francia nyelv elsajátítását. Amúgy is elhanyagoltam a nyelveket mostanában, beraktam a spájzba (tanárom minden igyekezete ellenére továbbra is) hézagos olasz nyelvtudásomat. Véget vetek ennek: vissza az olaszhoz és belecsapok a franciába is. Lehet hogy bábeli zűrzavar alakul majd ki a fejemben, különösen, hogy ez a francia olyan egy talányos nyelv. Azt mondják az olasz segít majd. Nehezen hiszem. Egyszerűen az a tény, hogy amit kimondunk az köszönőviszonyban sincs azzal amit leírunk, az számomra komoly lélektani kihívást jelent. Van egy honlap, ahol többféle akcentusban is meghallgathatjátok a "jardin" szó kiejtését, ha ez valakit komolyan foglalkoztat. Ami ennél meglepőbb, hogy ugyanitt meghallgatható az is, hogyan is ejtik: Aiuges-Mortes.
Ez az álomszép, mediterrán kert Aiuges-Mortes-ban található, én úgy mondanám "egmortban", de biztosan hibásan. Filozófikus kérdés – minek valamihez tizenkét darab betű (plusz egy írásjel), ami hattal is elmondható???
Valójában ez nem is egy "jardin", hanem egy "patio", ami magyarra fordítva leginkább talán udvart jelent, de én úgy érzem, hogy a magyarban az udvar szónak van valamilyen pejoratív mellékzöngéje és semmiképp sem egy medencés, mediterrán csoda sejlik fel lelki szemeink előtt e szó hallatán.
A Hotel Les Templiers (most hagyjuk, hogy hogy ejtik) a városka közepén található. Kívülről is csábító, de belépve még szebb.
Aiuges-Mortes vásrosának kikötőjét IX. (Szent) Lajos építtette újjá, mely a 13. századi Franciaország egyetlen mediterrán kikötője volt. IX. Lajos, aki vallásos szempontból feltétlen elkötelezettnek volt mondható, innen indította útjára a Hetedik Keresztes Hadjáratot, mely a legnagyobb volt mind között és Jeruzsálem megszerzésért vívták a pogányok ellen. Gondolom ennek megfelelően kellően borzalmas is lehetett. Nem néztem utána, de gyanítom, hogy a király "szentségét" is részben ennek a háborúnak köszönheti.
A 13. századi városkát széles, őrtornyokkal tagolt fal öleli körbe, melynek tetején nagyjából másfél óra alatt körbe lehet sétálni. A kis macskaköves utcákon sorakozó régi házaknak felejthetetlen hangulata van. A Hotel Les Templiers 18. századi épülete eredetileg kereskedőház volt. A tulajdonosok, Anne és Igor Alary különleges hangulatú belső tereket alakítottak ki. Mind a tizennégy szobát más stílusban rendezték be, rusztikus burkolatok keverednek utazási emléktárgyakkal és modern darabokkal.
Nem tudom, hogy kell-e kommentálnom. Talán annyit mondanék, hogy szeretem a hotel tulajdonosainak (és egyben állandó lakóinak) merészségét, hogy egy ilyen ódon kertbe tűzpiros fém bútorokat vettek (a Fermob kínálatából). Tökéletes választás.
Az udvar kifejezés azért annyiban pontosabb mint a kert, hogy az egész terület fehér kővel burkolt. Ez sok szempontból praktikus és valahogy mégsem csorbítja a buja összképet.
Jóidőben itt (is) lehet reggelizni és vacsorázni, de természetesen az utcafronton is van a hotel éttermének terasza. Illetve a kert végéből nyílik a valamikori istálló, mely jelenleg szintén étteremként funkcionál. Nem mellesleg 300 féle bort kínálnak, melyket a ház egykori kriptájában kialakított borospincében tárolnak.
A kert állandó lakója egy mocsári teknős (én magamban csak Lajosnak hívom), aki eleinte csupán hosszas motoszkálásával sejtette jelenlétét, de aztán kis nyomásgyakorlás hatására elő is bújt. Jobbra a hatlamas kőkaspóba kövirózsákat (Sempervivum tectorum) ültettek. Minden látszat ellenére az agave (Agave americana) nem a kaspó oldalából nő ki.
Ilyen, amikor valamin látszik, hogy nem tegnap került a helyére, de időről-időre volt aki vigyázott rá.
A hotel utcájában selyemakácok (Albizia julibrissin) virágzanak. Gyönyörű.
Az erődítményszerű, középkori városfalon sétálgatva, felülről láni rá a házak belső kertjeire. Ismét előtört belőlem a lesifotós és gátlástalanul betörtem a helyiek magánszférájába. Íme a kedvencem:
Minden gond nélkül el tudom magam képzelni, ahogy reggelente, kávéval a kezemben lebotorkálok a kertbe vezető kőlépcsőn.
És végezetül pár szó a környékről. Ezt a területet, mely Provence-tól nyugatra fekszik, úgy hívják, hogy Camargue, és bár itt úgy tűnhet, hogy igazi mediterrán vidék, valójában egy nagy, lapályok tagolta, síkság, ahol lovakat tenyésztenek, rengeteg flamingó él és nagyon erős spanyol hatás mutatkozik a kultúrán. Bikaviadalokra használt arénák épültek a városokban, a dekoráció és az ételek is spanyol hatást mutatnak. Fantasztikus vidék.
Pampafű (Cortaderia selloana) nő mindenhol az utak mentén. Kereszteslovagokat idéző, ádáz küzdelem árán sikerült szakítanom belőle és amikor diadalittasan a kocsiba raktam, sértődötten elhullajtotta a bojtjait.
Fotó: Virágom virágom
... apropó... Parlez-vous francais?