Tényleg ez a tél végeláthatatlanul hosszúra sikeredett. Biztos voltam benne, hogy egyik napról a másikra lesz tavasz. És így is történt. Két nap alatt 15 fokot emelkedett a hőmérséklet és gyakorlatikag az unottra hordott tollkabátomat rövidújjú pólóra cseréltem. Imádom az első tavaszi napokat. Most annyit sopánkodtam a rosszidőn, hogy az első rügyeket észre sem vettem. Csak akkor tudatosult minden bennem, amikor vasárnap elmentünk Montreux-be kiránulni (korábban itt olvashattatok róla) és egyrészt lenyitottuk a kocsi tetejét, másrészt estére leégtem és azt hiszem napszúrást is kaptam. Annyira felkészületlenül ért az évszakváltás, hogy az egyébként folyton hurcolt fényképezőgépemről is megfeledkeztem, úgyhogy a telefonomra kellett hagyatkozzak. Mert fényképezni muszáj volt...

Hunyor (Helleborus) és a Genfi-tó Montreux-nél.

Az egyik kedvenc növényem.

A pázsitviola (Aubrieta) itt úgy nő, mint a gaz, omlik le a régi kőfalakon. Ilyenkor tavasszal lenyűgöző látványt nyújt.

A route de la Petite Corniche a lavaux-i szőlőültetvényeken vezet keresztül, ami nem véletlenül a világörökség része. Lenyűgöző hely.

A pázsitviola latin nevét a híres, francia botanikai festőről Claude Aubrietről kapta, illetve Michel Adanson botanikus nevezte el a virágot az általa nagyra becsült művészről. Apró virágai hatalmas párnákat alkotnak és mivel évelő és folyamatosan szaporodik, így egyre nagyobb területeket borít be ott, ahol jól érzi magát.

Úgy tűnik, itt jó helye van.

Rózsaszín magnólia.

Ragyogó napsütésben a francia Alpok havas csúcsai. Lábainál a Genfi-tó.

Fehér magnóliafa virágban.

Nem lehet betelni vele.

Kamélia (Camellia japonica) bokor. A montreux-i sétány sok példánnyal büszkélkedhet.

Egy másik, rózsazsín virágú kamélia változat.

Virágzó aranyvessző (Forshytia intermedia) fogad minket hazatérve, Lausanne-ba.

Fotók: virágom virágom