Elnézést kérek a hosszas kihagyásért, azoktól, akik olvassák ezt a blogot, de fontos teendők végett délre kellett utaznom. Látnom kellett a tengert, a pálmafákat, sütkérezni a napon, jókat enni és persze fotózni. Így a szorgalmas látogatók rövidesen kapnak egy kis ízelítőt, milyen is a tél tőlünk kicsit délebbre.
Miután épségben visszatértem, ismét a lovak közé csapok és a karácsonyi készülődés jegyében, rögtön az ünnep egyik legkritikusabb pontjára fókuszálnék. Bár a legeslegkritikusabb nyilvánvalóan a szenteste alkalmából elköltött vacsora, de az előkelő második hely mégiscsak a karácsonyfa állításának és felcicomázásának jutott.
A karácsonyfa állítás meglehetősen régi hagyomány, a 15. század második felére datálják kialakulását, hozzánk pedig osztrák szomszédaink révén jutott. A "jó is rossz is" szaloncukor pedig szintén monarchiás örökség. Bár a díszítés mindig az utolsó percre marad, a díszek beszerzésének legfőbb ideje nekilátni, különösen akkor, ha nem csak a kornyadozó, üres szaloncukros papírokat szeretnénk majd a karácsonyfán viszontlátni.
A minap egy barátom említette hogy valójában semmit nem utált jobban gyerekkorában, mint a fa feldíszítésének hosszas, gyötrelmes óráit. A megkövesedett tradíciók jegyében a családfő káromkodások közepedte megkereste az évente egyszer használt kisfejszét és befaragta az erkélyen a fa törzsét a talpba, miközben 5-től 95 évesig mindenki szaloncukrot kampózott a nappaliban. Innen nézve valóban nem rejtett magában túl sok örömöt ez a tevékenység. Arról nem is beszélve, hogy a karácsonyfa tradicionálisan giccses. Voltaképpen egy olyan dekorációs elem (volt), amivel nagyon nehéz huzamosabb ideig egy légtérben tartózkodnia azoknak, akiket nem feltétlen ragad magával az ünnepi áhitat attól, ha egy rikító műanyag és üveg tárgyakkal, arany és ezüst izékkel teleaggatott fenyőfát nézegetnek.
Szerintem itt az idő szakítani a tradíciókkal! Idén vásároljunk állítható törzsvastagságú talpat a fának, megkímélve ezzel szeretteinket a stressztől, vesszen a szaloncukor és a kampózás, idén ne kelljen kibogozni az aranylányhajat (vagy hogyishívják) és az összetekeredett ezüst girlandot. Idén legyen valami....szép!
Keleties. Finom pinkek, ékszerszerű csillogó üvegdíszekkel társítva. Mindez együtt a mesés kelet hangulatát idézi meg. A műhóval (dekor spray) befújt ágak hivatottak a téli hangulatot megteremteni.
Csupa vidámság. Szines, csíkos díszek, szivecskék és az elmerdhatatlan kampós amerikai cukorkák. (A Sugar!-ban már itthon is kaphatók. Link) Egy ilyen hangulatú fán jól mutatnának még a piros papíros szaloncukrok is! Ha valakinek mégis lenne kedve kampózni...
Gyerekek öröme. Ez az a megoldás, amiért minden gyerek garantáltan odalesz. És nem csupán a stílusnak köszönhetően, hanem a pattogatott kukorica füzér készítése során kínálkozó nassolási lehetőségek miatt.
Időmilliomosoknak. Ha valakinek nem lenne elég egy évben egyszer, tavaszi nemzeti ünnepünk örömére kokárdát készíteni, az most ragadjon szalagot, tűt és cérnát és öltögessen! Pont úgy, mint tavasszal.
A vidéki élet kedvelőinek és vegetariánusoknak. Miért ne lehetne fofhagyma a fán? Legalább távoltartja a gonoszt....
Az elegancia jegyében. Zöld, mattarany és áttetsző üvegdíszek. A "jégcsap hatás" teszi ellenállhatatlanná ezt a stílust.
A kevesebb néha több. Egy jól kiválasztott kaspó, a fa természetes szépsége, néhány zöld gömb csodás összképet képes festeni.
Extrém. Ha valakit annyira elragadna idén a hagyományokkal való szakítás gondolata, hogy valami igazán szokatlanra vágyik, annak javaslatom, hogy legyen bátor. Bár a fehér fa, nem az ami elsőre eszünkbe jutna, valahogy az összkép mégis hibátlan. A korábban látott kokárda megoldáson túl, felhívnám még a figyelmet az apró cukorkákkal teli tányérkákra, melyeket az ágakra aggattak.
Skandináv stílusban. A természetes anyagok nagyon jól állnak a karácsonyfának és a mézeskalács illatta bejárja az egész lakást.
Képek forrása: Martha Stewart - Living 2003, 2004, 2007, 2008 decemberi számok
House&Garden 2009 december
Country Living 2009 december
