Mikor kiderült, hogy idén majdnem három hetet Amerikában fogunk tölteni, sejtettem, hogy sok olyan élménnyel gazdagodom majd, ami ide is felkerül. És így is lett, de talán nem éppen úgy, mint ahogy vártam:
Nem mondom, hogy szeretek mindent, ami japán, mert például nem nagyon rajongok a mangáért vagy az idiótának (rosszabb esetben gyerek prostituáltnak) öltözött diáklányok kultuszáért. De a hagyományos japán kultúra (nevezzük most így) régóta nagy kedvencem. Inspirálnak a kerámiáik, foglalkoztat az ikebana művészet, csodálom Hiroshige képeit és lenyűgöz a kertművészetük is, hogy csak egy pár dolgot említsek a sok közül. Arra igazán nem számítottam, hogy San Franciscoban van egy darabka Japán. Pedig nem is egy darabka van, hanem több kis darabka is. Közülük egy, a Golden Gate parkban, egy japán teakert formájában, igazi japán teaházzal, ahol csodás a szusi és nagyon finom a jázmin tea. És a kert valami mesés...
A kertet 1894-ben hozták létre, akkor még "japán falu"-nak nevezték és az azévi Kaliforniai Nemzetközi Vásárra alakították ki. Eredetileg egy hektárnyi területet foglalt el a japán stílusú kert. Mikor a kiállítást bezárt, Makoto Hagiwara, San Franciscoban élő, japán tájépítész és John Maclaren, aki a Golden Gate park felügyeletét látta el (53 éven keresztül) megállapodást kötöttek, hogy Makoto Hagiwara a kiállítás korábbi területét állandó kertté alakítja.
A kert eredeti kapuja.
Később ő lett az épületek gondnoka (1925-ig) is, majd idővel teljes személyes vagyonát, szenvedélyét, kreatív energiáját és tehetségét a kert fejlesztésébe ölte. Ő terjesztette ki az eredetileg egy hektáros területet ötre. Cseresznyefákat, más speciális japán növényeket, madarakat és aranyhalakat hozatott Japánból.
Aranyhalak.
Ő és teljes családja itt élt egészen 1942-ig. A második világháború a családot és a kertet sem kímélte. 1942-ben a Hagiwara családnak, akárcsak a többi 120 000, Amerikában élő japánnak el kellett hagynia otthonát. A háború végéig internáló táborokba kényszerültek. A harcok végeztével sem költözhetett vissza a család az otthonába. Hazatérve a kertészek azt tapasztalták, hogy a száz éves bonsaiok többségét eladták. A család a következő két évtizedet a fák felkutatásával és a kertbe történő visszajuttatásával töltötte.
Hidak és kő lámpák
A kertet egy időre elfelejtették és a következő években a korábban felhalmozott vagyon egy jelentős részét is széthordták. Pár év múltán, aztán a területet ismét gondozni kezdték. 1948-ban egy hatalmas, eredetileg Japánban álló, 18. századi bronz buddhát állítottak fel. 1953-ban Nagao Sakurai zen kertet tervezett, valamint áttervezte a teaház környékét.
Több tavacska is található a kert területén.
Mára a kert ismét hatalmas népszerűségnek örvend és második fénykorát éli. Turisták és helyiek érkeznek ide, hogy megcsodálják a változó kertet, a természet szépségét, a harmóniát és a nyugalmat, San Franciso hatalmas parkjának szívében. Márciusban és áprilisban a cseresznyevirágzás jelent hatalmas vonzerőt a hanami ünnep hódolóinak.
A hátsó kapu.
Zöldek harmóniája és víz.
A megregulázott természet.
Finom részletekben látszik csak némi spontaneitás, mindenhol máshol mérnöki precízitás.
Még virágoztak az íriszek mikor ott jártunk.
Gyönyörű átlátások egyik területről a másikra.
Mint egy csodálatosan megkomponált festmény.
Kő és víz.
Zöld zölddel, a tökéletes minimalizmus.
Külön érdekesség, hogy állítólag a szerencsesüti helyi meghonosodásának is kerthez, illetve Makoto Hagiwarához van köze. Leszármazottai makacsul ragaszkodnak a legendához miszerint felmenőjük honosította meg a szerencsesütit az amerikai városban, azzal, hogy a kertbe látogatóknak a helyi Benkyodo pékségben sütött sütikkel kedveskedett.
Fotó: Virágom, virágom