Abban, hogy az ember rákattan valamire, az a jó, hogy a kattanás pillanatától kezdődően gyakorta látja az őt körülvevő dolgokban kattanásának tárgyát. Amennyiben fókusza valamely pozitívnak nevezhető témakör halmazába esik, úgy jó eséllyel gyakran kerül az élet napos oldalára. A sütkérezés öröme pediglen nehezen kétségbevonható ugyebár, különösen borús, téli napokon.

A minap meghívtak az újonnan nyílt, Allé nevű bevásárlóközpont egyik üzletének megnyitójára. (Itt szeretném megjegyezni, hogy hihetelen éleslátásról tesz tanubizonysáágot, hogy kiválasztották az egyetlen olyan francia szót amit véletlenül úgy kell ejteni, ahogy le van írva, így senki nem kerül majd kínos helyzetbe...) A dolog valójában teljesen érdektelennek tűnhet, bár egy nagyon szép színű lila sállal lettem gazdagabb. (Ennek azért tulajdoníthatunk némi jelentőséget.) Ellenben az üzlet egy eleme miatt úgy éreztem néhány sort mégis érdemes szentelnem ennek az amúgy tökéletesen hétköznapi történésnek.

Ahogy körbevezettek minket a prémium kategóriás üzlet prémium kategóriás kötöttpulcsijai közt, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kicsire hajtogatott nagyon prémium trikókat rejtő kerek polcok közepén egy gyönyörű üvegvázában, gyönyörű, fehér, határozottan élő és határozottam prémium Amarilliszek díszelegnek. Abban a pillanatban szíven ütött, hogy talán érdemes volt a reform kommunistáknak megszületniük és végre eljutott a magyar majdnemfogyasztói társasdalom oda, hogy értik a kereskedelem lényegét. Nevezetesen, hogy lehet szarból várat építeni, kemény munkával, de minek.

Nem szaporítom tovább a szót, alább egy gyenge illusztráció (ezer hála érte a japán mérnököknek, hogy egy telefonnal rögzíthetjük már az élet váratlanul ránk köszöntő, csodás pillanatait) annyi megjegyzéssel, hogy EZT! és ebből még sokat és remélem nem csak a megnyitó alkalmából nem kínai plasztik díszelgett a 34 ezres pulcsik mellett...